Faberland játszótér építés logó szlogennel

Bemutatkozik 2 köztéri fitnesz eszköz családunk – City, Urban termékcsalád

A Faberland Kft. többek között már hosszú évek óta foglalkozik kültéri fitnesz eszközök, illetve komplett felnőtt “játszóterek” forgalmazásával, telepítésével.

Oldalunkon 4 féle hagyományos kültéri fitnesz termékcsalád található meg, melyek a következők: City fitnesz termékcsalád, Urban fitnesz termékcsalád, Kids fitnesz eszközök, illetve Ergonom fitnesz eszközök. Jelen cikkünkben az első említett két típust fogjuk részletesen bemutatni, köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket feltárva. A fennmaradó két fitnesz eszköz termékcsaládot, illetve a Pro fitnesz eszközöket a következő hónapokban szintén részletesen ismertetni fogjuk minden kedves olvasónkkal.

Bemutatónkat tehát a City és Urban fitnesz eszközökkel indítjuk, mely termékcsaládok közt sok fellelhető hasonlóság van, hiszen mindegyikük igazi városi közegbe illeszkedő eszköz család, ám néhány különbség is felismerhető ezek között a fitnesz eszközök között.

Ám előtte egy kis kedvcsináló ismertető a “felnőtt játszóterekről” általánosságban:

2 1
Fitnesz park – felnőtt játszótér

Felnőtt játszóterek – hasznos időtöltés

Avagy egy lehetőség a kellemes összekötésére a hasznossal. Felnőttként, szülőként sokszor nehéz beilleszteni a mindennapi, vagy heti rutinba is a rendszeres mozgást. A többség vágyik ugyan az egészségesebb életmódra, sportra, ám pénzt és időt sajnálván az edzőtermi edzésre, kimarad a mozgás – akár teljesen a napokból, hetekből.

Szerintünk azonban minden gyerek játszótér mellé kellene felnőtt játszótereket, vagyis fitnesz eszközöket telepíteni, így miközben a gyermekek is levegőznek, játszanak a játszótéren – a szülők is kellő távolságból tudnak figyelni rájuk, miközben ők maguk is tesznek az egészségükért azzal, hogy kint a szabadban edzenek.

Felnőtt játszóteret, fitnesz eszközöket mindenhova!

Ez a szlogen habár kissé hatásvadászként hat, azt gondoljuk, hogy a szabadtéri parkoktól kezdve a lakótelepeken át, sportlétesítményekbe, strandokon, idős otthonokba, szállodák kertjébe, rehabilitációs intézményekbe, oktatási intézmények kertjeibe vagy akár autópályák melletti pihenőhelyekre – mindenhol helye van és hasznos lenne fitnesz eszközökből álló parkok, vagyis felnőtt játszóterek telepítése szerte az országban lévő közterületeken.

Hiszen mire hivatott egy ilyen park? Támogatni és elősegíteni az egészségtudatos életmódot, a szintén hangsúlyos közösségteremtő érték mellett.

CF 350x310px 06 1
City fitnesz eszköz – lábnyomó

1. City fitnesz termékcsalád

Amit előljáróban érdemes tudni ezekről a fitnesz eszközökről, hogy saját testsúlyos edzésekre lettek kitalálva/gyártva. Természetesen minősített termékekről van szó, melyeken minden felhasználó saját testtömegével edzhet – így az edzés nehézsége egyénenként változó – mindenkinek saját testsúlyától függően.

Kifejezetten ajánlott akár idősebb korosztály számára is, hiszen az EU szabványos City fitnesz eszközökkel kíméletesen, de alaposan átmozgathatóak a kritikus és fájó pontok, ízületek, illetve felfrissíthető a vérkeringés is.

CFE 1000x800 08 1
City testépítő fitnesz eszköz mozgáskorlátozottak számára

Inkluzív szemlélet jellemzi a City fitnesz eszközöket, így bátran ajánljuk bármely közterületi felnőtt játszótér, illetve fitneszpark tervezése során, mivel a termékcsaládon belül számos modell kifejezetten fogyatékkal élő, kerekesszékes felhasználók számára lett tervezve és kialakítva.

Kétség kívül prémium minőségi termékekről van szó a City fitnesz eszközök esetében, az esztétikus megjelenés mellett, mely egyáltalán nem elhanyagolható szempont egy közterületi projektnél, parknál.

És hogy mennyire ellenállóak?

A City TÜV tanúsított fitnesz eszközök rendkívül jó ellenálló képességgel rendelkeznek, így tehát masszivitásuknak köszönhetően az esetleges rongálások nem igazán fognak ki rajtuk. Karbantartásra pedig csak minimális szinten szorulnak.


2. Urban fitnesz eszköz termékcsalád

Urban fitnesz eszközök különlegessége, hogy belső ellenállással rendelkeznek, tehát beépített belső gumi szerkezeti elemek vannak bennük, így az eszközök használata, mozgatása során fokozatosan egyre nehezebb a feladatok végrehajtása.

Oldalunkon megtalálhatóak ezek az általunk forgalmazott fitnesz eszközök, számos típus van belőle- így nagyon sokféle izomcsoport fejlesztését hívatottak támogatni.

Természetesen az Urban fitnesz eszközök is EU szabványos kialakításúak és TÜV tanúsítvánnyal rendelkeznek.

Vannak köztük olyan eszközök is, melyek komplex kialakításúak, vagyis több funkciójúak, mint például az alábbi képen látható Urban fitnesz komplex testépítő eszköz is.

FLFE110 fitnesz eszkoz komplex testepito n 1 1
Urban fitnesz eszköz – komplex

A City fitnesz eszközökhöz hasonlóan az Urban fitnesz kültéri eszközök is prémium minőségűek, esztétikusak, minimális karbantartási igényelnek és igen nagy ellenálló képességűek.

Keressen minket bizalommal!

Amennyiben fitnesz park, felnőtt játszótér építésen gondolkodik és az általunk tervezett és az általunk forgalmazott fitnesz eszköz családok valamelyike elnyerte tetszését, keressen minket bizalommal elérhetőségeink valamelyikén!

Ajánljuk facebook oldalunkat, melyen érdekes tartalmakat osztunk meg általunk tervezett, forgalmazott, telepített termékekről.