Faberland játszótér építés logó szlogennel

Pumptrack avagy pumpapálya

A pumptrack avagy pumpapálya egy egészen újkeletű sport, ahol a pályán egyfajta pumpáló mozgást kell végezni a testünkkel, így hajtva a kerékpárt a pálya kialakításának köszönhetően, lehetőleg tekerés nélkül. A pumptrack igazi térhódítását a kétezres évek elején kezdte nyugaton, majd néhány éve hazánkban is megjelent, bár itthon eddig csak a földből kialakított fix pálya volt található murva, illetve aszfalt burkolattal.

pumptrack 01

Moduláris pumptrack

Így igazi újdonság Magyarországon az üvegszál erősítésű kompozit lemez borítású pályafelülettel rendelkező moduláris, azaz elemenként összeilleszthető pumptrack pálya, ahol szinte bárhol felállítható: városközpontban, sportpályán, lakópark közelében, városi rendezvényeken és viszonylag gyorsan telepíthető. A pumpapálya univerzálisan használható kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával, rollerrel, egyszóval igazi görpálya. Kezdők számára is egyszerűen elsajátítható mozgásforma, mely nem csupán mozgásra ösztönzi a kicsiket és nagyokat egyaránt, de közösségformáló hatása is van, hiszen használata a kisgyermekektől kezdve az idős korosztályig mindenki számára izgalmas.

Átalakítható görpálya

pumptrack 02

Számos pumpapálya típus elérhető az üvegszálas moduláris kínálatban, kezdve a kisebb 36 méteres futófelületű pályáktól egészen a 150 méter hosszú, bonyolultabb kanyarokkal tűzdelt komplexebb alakzatokig. Néhány pályát úgy állítottak össze a tervezők, hogy igény esetén, más formában is telepíthető legyen, így egy következő szezonban akár át is alakítható, ezzel fokozva a pumptrack pálya egyediségét.

Egy ilyen görpálya igazán remekül illeszkedhet már meglévő BMX-, és gördeszka pálya mellé, ahol a kezdő, félénkebb vagy életkorban fiatalabb felhasználók elsajátíthatják a mozgásforma alapjait, illetve ahol a profi extrém sportolók is bemelegíthetnek. Ugyanakkor közkedvelten telepítik a pumpapályákat meglévő tornapályák ill. fitneszparkok, vagy akár játszóterek mellé is.

Svájci tanulmány

pumptrack 08

A svájci Sirnac településen (6800 lakos) végzett tanulmány szerint igen gyorsan tesz népszerűségre szert egy ilyen moduláris pumptrack pálya. A kísérlet során 7 napig vizsgálták a „Quadragon” nevű pálya kihasználtságát, és az alábbi adatokat gyűjtötték: összesen 47.728 kört tettek meg rajta a városlakók, amely kb. 2291 km össztávolságot jelent.

A számláló adatai szerint naponta átlagosan 5.966 kört tettek meg a felhasználók és érdekes módon hétköznap többször használták (átlag 7.070 kör), mint hétvégén (4.126). Mindenesetre ezek a számok ékes bizonyítékai annak, hogy egy ilyen pumpapálya aktívan bemozgatja egy település lakosságát, akik szívesen töltötték szabadidejüket a pályán, vagy annak környékén, a többiekkel beszélgetve.

pumptrack diagram 2

Elenyésző zajhatás

A görpályák esetén gyakran felmerül problémaként – amennyiben lakóházak közelében létesítik azokat – hogy mennyire lesz zajos a pályahasználat. A svájci Parkitect moduláris pumptrack gyártó által megrendelt független vizsgálat során egyértelműen kiderült, hogy a pumpapálya használata – a kültéri zajok mellett is – csak maximálisan 39,9 decibel zajhatást kelt, mely bőven az egészségügyi határérték (50 dB) alatt van.

pumptrack 06

A moduláris pumpapályák elérhetők beton elemekből is, melyek zajhatása még elenyészőbb, és tartósságával nem vetekszik semmi, ugyanakkor telepítésükhöz gyártói rétegrendnek megfelelő alépítmény szükséges és mozgatásuk is komolyabb tervezést igényel.

pumptrack 05

Irány a szabadba!

A mai mozgásszegény világunkban nagyszerű lehetőség, ha a szabadban töltött időt valamilyen sporttal tudjuk kombinálni. A pumpapályán gurulni bármilyen arra alkalmas eszközzel nagyszerű szórakozás és kiváló mozgásforma, így érdemes a hozzánk legközelebbi pályát megkeresni és kipróbálni.