Faberland játszótér építés logó szlogennel

Legjobb Női Munkahely 2020 III. helyezett

A Faberland Kft. életében a 2021-es év igazán eseménydús volt, melyhez a projektek és kivitelezések mellett nagyban hozzájárult az a tény is, hogy a cég a Legjobb Női Munkahely Pályázat keretén belül december 2-án elnyerhette a 3. díjat.

A pályázat előzménye

A pályázat már igen sok éves múltra tekint vissza, így az előzmények megértéséhez egészen 2009-ig kell visszamenni, amikor a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség az ENSZ-ben tanácsadói státusszal olyan eszmecsere-fórumot hozott létre kiemelt magyar munkaadók, szervezetek bevonásával, mely segíti a nőket az esélyegyenlőség érvényesítésében, illetve a foglalkoztatási lehetőségeik bővítésében. Ezzel hozzájárulva a munkaerőpiac bővüléséhez, illetve a gazdasági versenyképesség erősödéséhez. Ezeket a projekteket a pályázatot követően EU-s és ENSZ szinten is bemutatják jó példákként.

pexels cowomen 2041627 1 scaled

A pályázat célja és értékelése

A pályázat fő célja, hogy továbbmenve a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján rávilágítson a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére és jó példát mutasson a piacon lévő többi munkáltató számára.

Az értékelés igen átfogó keretszempontok mentén történt a verseny során. Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint például a munka és a magánélet-család összeegyeztethetősége, amely az alkalmazottak, s különösen a nők körében igen nagy jelentőséggel bír. Ezen felül vizsgálták az olyan szempontokat is, mint a tisztességes munkafeltételek, a karrierlehetőség, előmenetel biztosítása a munkavállalók számára, az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége, illetve a készségek fejlesztésének lehetősége. Ezen felül olyan új, aktuális vonatkozásokkal is kiegészült a lista, mint a világjárvány hatása a munkavégzésre, illetve a pandémia alatt alkalmazott hatékony jó gyakorlatok.

A pályázat kiemelt szerepet tulajdonít annak, hogy a pályakezdő nők a munkaerő piacra sikeresen integrálódni tudjanak, majd később a gyermeknevelésből visszatérve be tudjanak illeszkedni és megmaradni munkahelyükön. Ezen felül szem előtt tartják az 50 év feletti nők életút programjának támogatásának lehetőségeit, a fogyatékkal élő nők foglalkoztatási esélyeinek javítását, illetve a nők foglalkoztatását az ICT szektorban. Végül, de nem utolsó sorban támogatják a vidéki nők esetén a helyi munkalehetőségeket.

A Faberland Kft. mint a legjobb női munkahely

Legjobb Női Munkahely 2020
Nagy megtiszteltetéssel tölt el bennünket, hogy a Faberland Kft. kaphatta meg a „Legjobb Női Munkahely 2020 III. díját”.

A Faberland Kft. 2010-ben egy egyszemélyes vállalkozásként, az évről évre tartó növekedésnek köszönhetően pedig jelenleg 24 alkalmazott dolgozik a cégnél, mely folyamatosan bővülő tendenciát mutat. Jelenleg a munkavállalók közel fele nő.

A Faberland Kft. egy magyar játszótéri eszköz tervező és gyártó cégként indult el egy garázsból, most pedig egy kiterjedt tevékenységi körrel működő kkv-ként üzemel Pécel városában.

A cég fontosnak tartja, hogy minden munkavállalója, legyen szó akár férfiról vagy nőről, szakmailag inspirált legyen, valamint kvalitásainak megfelelő munkát végezhessen és lássa maga előtt az előrelépési, fejlődési lehetőségeket.

A növekedés és fejlődés ellenére a vállalkozás az évek múlásával is megtartotta családias jellegét. A cégen belül a mai napig nagy szerepe van a csapatépítésnek, melyre rendszeresen sor kerül családi napok vagy a hétköznapokban akár születésnapi ünnepségek formájában.

A családbarát szemlélet miatt több kisgyermekes anyuka is dolgozik a cégnél, akiket a Faberland Kft. támogat, hogy a szeptemberi bölcsődei, óvodai évindulásnál el tudjanak menni gyermekeikkel a beszoktatási időszakban, illetve értük tudjanak menni, ha valamilyen váratlan helyzet áll elő.

A 2020-as évben induló Covid-19 járvány sokak életében számos nehézséget szült. A Faberland Kft. vezetősége a járvány első hulláma alatt biztosította a dolgozókat, hogy gondoskodni fog róluk és nem fognak senkit elbocsátani, amely így is történt. Ebben az időszakban mindenki eldönthette, hogy bejár az irodába vagy home office-ban fogja tovább folytatni a munkáját. A szükséges munkaeszközöket, mint amilyen a céges laptop vagy telefon, a cég maradéktalanul biztosította. Ez a rugalmas hozzáállás a pandémiás korlátozások feloldása után is megmaradt.

Köszönjük a lehetőséget a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetségnek. Cégünk mindig is kiemelt figyelmet fordított és fordít a mai napig a női esélyegyenlőség megteremtésére a munkahelyi keretek között. Éppen ezért hatalmas örömmel és megtiszteltetéssel tölt el bennünket, hogy a Faberland Kft. kaphatta meg a „Legjobb Női Munkahely 2020 III. díját”.