Faberland játszótér építés logó szlogennel

Bemutatkozik a FABERLAND Kft. által kivitelezett tematikus játszótér

Oroszlány városa hivatalosan is átadta a Cultplay – interaktív tematikus játszóteret, amelynek tervezésében és kivitelezésében a FABERLAND Kft. fővállalkozóként vett részt.


A34A9193 scaled
Elkészült a FABERLAND Kft. által tervezett, gyártott és kivitelezett, Oroszlány városában található tematikus játszótér, ami immár elérhető a nagyközönség számára.

A Cultplay projekt bemutatása – a Haraszthegyi tematikus játszótér

A Cultplay projekt célja a határmenti területek népszerűségének növelése és az együttműködés erősítése azáltal, hogy olyan új turisztikai célpontok kerülnek kialakításra, amelynél a résztvevő városok egymás kulturális örökségeit, nevezetességeit mutatják be a látogatóik számára.

A Cultplay parkok mindegyike egy másik parkot ajánl a látogatók figyelmébe, a Duna egyik partjáról a másikra invitálva őket. Az egyik ilyen tematikus játszótér Oroszlány városában, Haraszthegyen került kialakításra, amelyet a Szlovákiában található, reneszánsz stílusú Vágsellyei kastély mintájára álmodtak meg, és melynek kialakításában a FABERLAND Kft. vett részt.


Egyedi tervezés

A FABERLAND Kft.-nek magyar gyártóként egyedülálló specifikuma, hogy új termékeket hívjon életre – először megálmodva őket profi tervezői csapata által, majd a szakemberek által életre keltve a gyártói műhelyben, ezután pedig végleges környezetébe helyezve a kivitelezői csapat segítségével.

Jelen cikkünkben mintegy a kulisszák mögé kaphatunk betekintést, hogy miként is alakult az oroszlányi Cultplay tematikus játszótér tervezési folyamata.

A FABERLAND Kft. terméktervezőinek tettünk fel kérdéseket.


Hogy néz ki egy tematikus játszótér tervezési folyamata?

Miután megkapjuk a feladatkiírást, átgondoljuk, hogy mik azok a paraméterek, melyeket számításba kell venni (terület, méretek, funkciók, stb…). Ezután konkurenciaelemzést végzünk, megvizsgáljuk, hogy hasonló kihívásokra milyen válaszokat adnak a piacon. Következő lépés az egyik legizgalmasabb: ötletelés, rajzok készítése. Nagyobb projektek során gyakran csapatban dolgozunk, így összevetjük a felmerült ötleteket, megoldásokat és a legjobb verziókból egy közös koncepciót készítünk. A számítógépes 3D modellezés során készítünk látványterveket is, ami segíti a megrendelőkkel való kommunikációt is. A tervezés során számos egyeztetés, finomítás, változás történik. A gyártási folyamat előkészítéskor többek között részletes kidolgozásra kerülnek a csomópontok, a tartószerkezet, a műanyag HDPE oldalpanelekre kerülő grafikák is. Fontos, hogy a szabványi követelményeknek is meg kell felelnünk. Következő lépcsőfok a gyártási és telepítési rajzok készítése, amik alapján a műhelyben gyártásra kerülnek a termékek építőelemei. A rajzok átadásával a tervezésre vonatkozó feladatunk le is zárul.


vagsellyei kastely jatszoter 01
Az új oroszlányi játszótér a Szlovákiában található vágsellyei kastély mintájára készült, mint ahogyan a képen is látható a hasonlóság közöttük.

Mi volt a legnagyobb kihívás a tematikus játszótér tervezése folyamán?

A feladat során a Vágsellyei várat kellett absztrahálnunk úgy, hogy egy komplex játékvárat tervezzünk. Érdekes volt kitalálni, hogyan tudjuk formailag úgy egyszerűsíteni az eredeti várat, hogy a sok játékfunkció, ésszerű struktúra képzése mellett egy kreatív megoldást adjunk a kiírásra, ami mégis tükrözi az eredeti épület karakterét.


Mire kellett legjobban odafigyelnetek a tematikus játszótér tervezése folyamán?

Fontos szempont volt számunkra, hogy a szabványi kötöttségek ellenére is egy izgalmas, élvezetes játékokkal teli játszóteret tervezzünk. A terület adott volt, fix méretekkel, ahova az eszközöket szánták. Izgalmas volt kitalálni, hogyan rendezzük el logikusan az eszközöket a területen, figyelembe véve a terepviszonyokat is.


Az elkészült tematikus játszótérnek melyik része tetszik legjobban?

Kitérő válasznak tűnhet, de valóban úgy gondoljuk, hogy a teljes terület tetszik nekünk. Az egyik legjobb része az egész tervezési folyamatnak az volt, amikor élőben láthattuk a megvalósult projektet. Körbe tudtuk járni azokat az eszközöket, amiket előtte csak a monitoron nézegettünk. Látni a gyermekeket, hogy élvezik a játékokat tényleg a legjobb visszacsatolás, amit csak kaphatunk! A teljes összhatás tetszik nekünk, ahogy az eszközök a környezetbe illeszkednek. A színes öntöttgumi burkolat is nagyon jól összefogja, feldobja a területet.

E57A3828 scaled
A34A8898 scaled
“Látni a gyermekeket, hogy élvezik a játékokat tényleg a legjobb visszacsatolás, amit csak kaphatunk!”

Melyik volt a legkreatívabb/kedvenc részetek a tematikus játszótér esetében?

Mindenképp kreatív kihívásnak gondoljuk azt kitalálni, hogy a formai megoldások hogyan tudják támogatni a funkciót. A szerkezet, a rögzítések komplex kitalálása mindig rejteget kihívásokat, és végül mikor az egész összeáll, az nagyon jó érzés!

A játszópaneleken megjelenő grafikák megálmodása is egy izgalmas feladat volt számunkra, ezek a részek ugyanis szintén alakítják az eszköz karakterét.

Az Oroszlány és Vágsellye közötti testvérvárosi kapcsolatot a városok címerének megjelenítésével szerettük volna vizuálisan is szemléltetni. Ezeknek az apró részleteknek a kidolgozását, valamint összehangolását a nagyobb léptékű játszóvárakkal és az egész területtel, talán ezt a folyamatot élveztük a leginkább.

Oroszlany Jatszoter Jacobs 17 of 21 scaled
Az Oroszlány és Vágsellye közötti testvérvárosi kapcsolatot a városok címerének megjelenítésével szemléltettük a játszóvár főbejáratánál.

Lépjen kapcsolatba velünk!

A FABERLAND Kft. szívesen fogad olyan megkereséseket, amelyek közterületi helyszínek (így közparkok, közterek, sportpályák, játszóterek), illetőleg intézményi kertek és udvarok tervezésével kapcsolatos.

Természetesen nyitottak vagyunk egyedi ötletekre is – mint ahogyan az a fenti cikkből is látható – amennyiben azok a biztonsági szabványoknak megfelelően, szakszerűen megvalósíthatóak.

Amennyiben szívesen keresne meg minket tervezési feladatával, lépjen kapcsolatba velünk!