Faberland játszótér építés logó szlogennel

A játszótér kialakulása

Ma már annyira természetesnek vesszük a modern és sokszínű játszóterek jelenlétét a környezetünkben, hogy elsőre nem is gondolnánk milyen rövid múltra visszatekintő történetük van.

jatszoterek tortenete1

A gyerekek már az őskorban is játszottak: ekkor még a természetben megtalálható anyagokból, különböző kövekből, gallyakból készítettek játékokat. Az ókorra már felfedezték a játékok jelentőségét, így megindult a különböző játékok gyártása is. A mai értelemben vett játszóterek azonban a 19. századig nem is léteztek.

Az első játszóterek

Legelőször Németországban fogalmazódott meg az igény a játszóterekre. Az első közületi játszótér mégis 1859-ben épült Manchesterben. A célja ekkor az volt, hogy megtanítsa a gyerekeket arra, hogy egymással igazságosan és biztonságosan tudjanak játszani.

jatszoterek tortenete2 scaled

A közterületi játszóterek megjelenése a nagyvárosok fejlődésével és az iparosodás mértékével hozható párhuzamba. Korábban nem volt erre ilyen nagy szükség, hiszen évszázadokon át a természet volt a gyerekek „játszótere”: fára másztak, patakot ugrottak át, a mezőkön szaladgáltak. Azonban a nagyvárosokban nem volt lehetősége a gyerekeknek a természetben, a friss levegőn játszani.

Ezzel egyidejűleg Amerikában is felmerült az igény egy elkerített, biztonságos játszóterület iránt. Ennek nagy jelentősége volt, ugyanis a nagyvárosi gyerekek jó időben az utcákon és a járdán játszottak, ami a közlekedő autók miatt nem volt biztonságos a számukra. Ezért létrehoztak úgynevezett „játszó utcákat”, ahol a gyerekek veszélytelen környezetben játszhattak. Az első amerikai játszótér 1887-ben nyílt meg San Francisco-ban, a Golden Gate Parkban. A hintákkal, csúszdákkal, körhintával felszerelt köztéri játszótér népszerűsége ellenére még igazi kuriózumnak számított.

A magyarországi játszótér kialakulása

Az 1860-as években már Magyarországon is felmerült egy tudatos igény arra nézve, hogy a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából létrehozzanak olyan szabadtéri, megtervezett tereket, ahol a gyerekek szabadon mozoghatnak, miközben a friss levegőn vannak.  Az első budapesti, mindenki számára ingyenesen látogatható játszótér az állatkert mellett nyitott meg.

Bárczy István polgármester támogatta ezt az új kezdeményezést és Magyarországon először belevette a költségvetésbe 13 köztéri játszótér építését. Az I. világháború közbeszólása miatt ezekből azonban csak három valósult meg.

A mai értelemben vett játszóterek az 1920-as évek végén kezdtek el épülni. Itt már jelen voltak olyan klasszikus játszótéri eszközök, mint a csúszda, a homokozó, különböző hinták, mászókák, ivókutak, sőt sok esetben még öltözőt és zuhanyzót is telepítettek ezekre a terekre.

jatszoterek tortenete3

A játszóterek történetének azon időszaka, amelyekhez sokakat már személyes emlékek és érzelmek fűznek, a második világháború után kezdődött. Ekkor a játszóterek alapanyaga jellemzően acél és beton volt. Akkoriban közkedvelt eszköznek számítottak a rakéta-és gömbmászókák, betonpadkás homokozók, acélból készült libikókák, s a különböző betoncsúszdák.

Az 1960-as években az Építésügyi Minisztérium egy külön bizottságot hozott létre az úgynevezett „kísérleti játszóterek” megtervezésére, amelyek balesetveszélyes voltuk ellenére igencsak népszerűnek számítottak ebben az időszakban. Ilyen kísérleti játszótereket telepítettek a Városmajorba, a Köztársaság térre és a Diószegi utcába. Ebben az időszakban maga a játszótér alapja is jellemzően beton volt, így ezek a játszóterek balesetveszélyesek voltak, s nem is voltak különösen hosszú élettartamúak.

Az 1980-as évekre csökkent ez a játszótér építési hullám, így már csak a szocializmusból maradt, egyre jobban lepusztuló, szinte életveszélyes eszközök maradtak. Akkoriban már szépen lassan elkezdték felváltani a beton és acél uralmát a fából készült eszközök.

1999-ben jött a fordulat az Unióban, ekkor vezették be azt a biztonsági szabványt, ami Magyarországot a 2003-as, EU-ba való belépéssel érte el. Ennek köszönhetően hivatalosan 2008-ig fel is kellett újítani minden meglévő játszóteret, hogy azok biztonságosak legyenek a felhasználók számára.

2008-ban még jobban szigorodott az EU-s szabályozás. Innentől kezdve már csak szigorú szabályozásnak megfelelő eszközöket lehetett telepíteni a közterületi játszóterekre. Ilyen szabályozások voltak például a megfelelő ütéscsillapítás, a lekerekített élek vagy a beszorulás mentesség.

jatszoterek tortenete4 scaled

Az elmúlt 10 évben kezdenek újra teret hódítani a fém játszóterek, melyek a fenntarthatóság jegyében jönnek létre. Bár a fa játszóterek is időtállóak megfelelő karbantartás és kezelés mellett, kevésbé bírják a közterületi igénybevételt, így az EU szabványos fém játszóterek folyamatosan veszik át a helyüket.

A mai szabványos fém játszóeszközök sokkal modernebbek, mint a szocializmusból jól ismert fém játszóterek eszközei. Ezek az eszközök szinterezve vannak, a porfestésnek köszönhetően egy olyan kopásálló lakkréteg jön létre a fém felületén, mely akár 10-15 éven át tartó védelmet biztosít az eszközöknek. A 21. század fém játszóterei között rendkívül sokfélét találhatunk: a tematikus és öko játszótereken át az integráló vagy inkluzív játszóterekig minden típus megtalálható.

Napjainkban még nagyobb szerepe van a játszótereknek a gyermekek életében, mint eddig bármikor. A legtöbb gyermek napjainak jelentős részét a különböző technológiai eszközök használata teszi ki, így az agy bizonyos területei, mint a vesztibuláris (egyensúlyozó), taktilis (tapintás) és a proprioceptív (különböző testrészek testhez viszonyított helyzetének érzékelése) rendszer nem kapnak kellő mértékű ingerlést. A játszótéren eltöltött idő: a hintázás, a csúszdázás, a mászás mind hozzájárulnak ezen rendszerek optimális fejlődéséhez. A játszótéri eszközök használatával javul a két agyfélteke közötti kapcsolat is, melynek köszönhetően az iskolás években a tanulási-megismerési mechanizmus is könnyebben fog működni.

jatszoterek tortenete5 scaled

Kevesebb, mint két évszázad alatt formálódtak a játszóterek olyanná, mint amilyenek most. A ma épülő köztéri játszótereken a biztonság és esztétika mellett nagyon fontos az időtállóság is. A Faberland Kft. által gyártott és telepített játszóeszközök mind anyagukban, mind kivitelezésükben magas minőséget képviselnek, hozzájárulva ahhoz, hogy a játszóterek sokáig gazdagítsák környezetüket.