Sokan, ha meghallják a fém játszótér elnevezést, rögtön a szocializmusból ránk maradt rozsdás, rozoga, szinte életveszélyes játszótéri eszközökre asszociálnak.
Az ebben az időszakban épült acél- és beton játszóterekből fakadóan kialakult az a tévhit az emberekben, hogy a fém játszóterek veszélyesebbek, kevésbé esztétikusak, mint fa vagy műanyag társaik. Ez a sztereotípia azonban nem helytálló, ugyanis megfelelő felszerelés és karbantartás mellett ugyanolyan biztonságosak, sőt biztonságosabbak, mint a fa vagy a műanyag eszközök, mindemellett pedig számos előnnyel rendelkeznek. A továbbiakban ezeket az előnyöket fogjuk röviden szemügyre venni, amelyek a fém játszóterek felé billentik a mérleget.
Kopásálló réteg
A fém alkatrészek egészen másfajta eljárással készülnek, mint elődeik a 20. században. Az anyag több fajta kezelésen esik át, amelyek növelik az ellenálló képességét, tartósságát, megvédve a rozsdásodástól és a korróziótól. A porfestésnek köszönhetően egy olyan kopásálló lakkréteg jön létre a fém felületén, mely akár 10-15 éven át tartó védelmet biztosít az eszközöknek.
Kis karbantartási igény
Bár a fa játszóterek megfelelő karbantartás mellett is több éven keresztül használhatóak, mégis ezek az eszközök hajlamosabbak az időjárásból fakadó károsodásokra, korhadásra. A már szabványosan telepített fa játszótereket is kezdi megenni az idő és a különböző környezeti hatások. Ez sok esetben azért következik be ilyen hamar, mert az üzemeltetők nem fordítanak kellő figyelmet az eszközök karbantartására, kezelésére. Ez is a fém játszóterek előnyeit erősíti, hiszen ezeknek az eszközöknek sokkal kisebb a karbantartási igényük, szinte már gondozásmentesnek számítanak. Sokkal tartósabbak, akár több generáción át változatlan formában gazdagíthatják a környezetüket.
Magas műszaki tartalom
Bár a fa eszközök is biztonságosak és stabilak, közterületekre mégis fém játszótereket érdemes telepíteni. Ezek az eszközök ugyanis kifejezetten nagy igénybevételre vannak tervezve, nagyfokú ellenállással rendelkeznek a rongálással szemben, valamint jól ellenállnak az időjárási viszonyoknak. A fém szerkezetek a magas műszaki tartalomnak köszönhetően ellenállóbbak az időjárásból és a használatból eredő sérülésekkel szemben, s nagy teherbírással rendelkeznek. A fémet nagyon nehéz meghajlítani és eltörni, így a gyerekek garantáltan biztonságban lesznek játék közben.
Változatos formavilág
A fém játszóterek általában élénk színű felületűek és változatos formavilágúak, míg a fa játszóterek legtöbbször szerényebb, természetesebb megjelenésűek.
A modern fém játszóterek váza időtálló porfestett rozsdamentes acélból áll, melyekre időjárás- és UV álló HDPE lemezek kerülnek fel. A fém alkatrészek a változatos színű, könnyen formázható HDPE elemekkel jól harmonizálnak. Ennek a párosításnak köszönhetően a futurisztikus egyedi formáktól kezdve, a melegebb, barátságosabb vagy letisztultabb játszótereken át szinte bármilyen formák létrehozhatóak. Ezért a fém játszóterek sokkal könnyebben igazíthatóak az egyéni igényekhez.
Költségesebb volta ellenére ár-érték arányban jobban jön ki egy fém játszótér: a hosszabb garancia, élettartam és a minimális karbantartási igény miatt megéri a befektetést.
Cégünk különböző életkorokhoz és igényekhez igazítva vállalja fém játszóterek gyártását és telepítését. A széles választéknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.